Életem második Nightwish koncertje. A téli hideg ellenére azt hiszem bent mindenki felmelegedett, a srácok ismét hatalmas bulit csináltak. Jöjjenek a részletek :)
A nagybátyámmal, Marcival felkerekedtünk, és Miskolcról nekivágtunk Pestnek. A kialvatlanságot próbáltam legyőzni, tudtam, hogy egy koncerten nincs mese, ugrálás van.
Az Aréna Plázában megittunk egy kávét, ez némileg felfrissített, de az a rengeteg ember kicsapta kissé a biztosítékot.
Marci belém tuszkolt kettő sajtburgert, még szerencse, hiszen igen leugráltam később.
Két előzenekar játszott:a szintén finn Amorphis és a svéd Arch Enemy. Az Amorphis kellemes meglepetés volt számomra, ugyan hallottam már tőlük dalokat, de élőben hallani őket élmény volt. Az énekes hangja előtt le a kalappal, és a nézők kezdeti passzivitása ellenére sem lankadt a színpadi mozgás, látvány. Még Marco Hietalával is énekeltek egy közös dalt. Kitettek magukért a fiúk :)
Az Amorphis koncertje végére már megjelentek az illuminált állapotban lévő emberek, így az Arch Enemy kezdésekor már kijöttem a tömegből, és hátrébb álltam. Mivel kiemelt állóhelyen voltunk, onnan is jól láttam.
Az Arch Enemy már a vadabb kategóriába tartozik. Új énekesnőjükkel, aki úgy rázta a kék haját, mint aki színpadra született, nagy bulit csaptak. Körülöttem az elvetemültebbek már headbangelésbe is kezdtek, a szolidabbak, akik a Nightwish várták már nagyon - mint én - csendesen hallgatták a koncertet. Néhányan csak a fejükkel bólogattak vagy épp a lábaikkal doboltak. Az énekeső elképesztően tudott hörögni, és az volt a hihetetlen, hogy utána emberi hangon meg tudott szólalni..
Az Arch Enemy után már mindenki tudta, hogy az est fénypontja következik, így egy emberként vonult ki a tömeg inni és a mosdóba. Visszaérkezve Marci beállt hátulra, én meg reméltem, találok valakit, aki szintén egyedül van, és akivel tudok ugrálni.
Így találtam rá Fannira, akinek ez volt az első Nightwish koncertje, és Dávidra, aki eddig mindegyiken ott volt. Mindketten egyedül voltak, Az ilyen találkozásokban van valami varázslatos. Mindenki ugyanazért van ott, tudod, hogy már van egy közös pont az életetekben. És általános dolgokról is elkezdesz beszélni, mintha régi ismerősök lennétek.
A koncert a Shudder Before The Beautifullal kezdődött, csakúgy, mint nyáron. Tökéletesen rá tudtunk hangolódni a zenére, feloldódtak a gátlások. Játszották továbbá a Yours Is An Empty Hope-ot, az Ever Dream-et, a Whismastert, a My Waldent. A While Your Lips Are Still Red hatalmas meglepetés volt, Dávid például oda is kiabálta nekem, hogy ez a kedvenc dala. Tagadhatatlanul az egyik leggyönyörűbb daluk. A közönség jobban beleélhette volna magát, de így is jó volt. Az Élan, Weak Fantasy, 7 Days To The Wolves és az Alpenglow után ismét egy nagy sikerű daluk jött, a Storytime, Hiba is lett volna kihagyni, hiszen egyik azon dalok közül, amelyik tényleg elrepít a valóságból. Ezután az I Want My Tears Back-re tombolhattunk, majd eljött az a pillanat, amit vártam, és amit nyáron nem kaphattam meg: a Nemo.
Ezután a Stargazers került sorra, amit ahhoz képest, hogy Tarja eltávozása után nem akartak többet koncerten játszani, nyáron is eljátszottak, és még sok más helyen is. De ennek csak örülni lehet, A Ghost Love Score pedig, mint mindig, hatalmasat ütött. Nem véletlenül, hiszen Floor saját bevallása szerint ez a kedvenc dala, ami emlékezteti arra, hogy mi történt vele, hogy újra lábra tudott állni és berobbani a zene világába.
A Last Ride Of The Days-t utolsó előtti-ként játszották. Zárásképpen pedig eljátszották a komplett Greatest Show On Earth-t. Itt voltak problémák, ugyanis valami hamis volt, de mindenki tartotta magát, így lehet, hogy csak az én zenész fülemet bántotta valami. Ettől föggetlenül a koncert megtette a hatását, teljes extázisban álltunk ott, mikor visszajöttek meghajolni. Elsötétült a színpad, mi pedig tapsoltunk, kiabáltunk, Dávid pedig teljes átéléssel ordította, hogy "Nem megyünk sehovaaa!". Pedig menni kellett, bánatunkra nem jöttek vissza :(
A koncertek jól szervezettek voltak, a vetítés látványos volt. Az sem volt baj, hogy nem volt teltház, volt helyünk, nem fulladtunk meg egymástól. A magyar közönség elég sajátos, nem egy emberként mozog, hanem néha gondol egyet, tombol, aztán lenyugszik. De hát ilyenek vagyunk mi, magyarok. Hiányolok egy olyan koncertet, mint amilyen az Imaginaerum World Tour koncertfelvételén szerepelt a Weckenben. Majd egyszer :)
Innen üzenem Fanninak és Dávidnak, hogy ha valamilyen csoda folytán ide tévednek, örülök, hogy megismertem őket! :)
Ennyi lenne mára, szép napot és csodás koncerteket mindenkinek! :)
