Minden és semmi

Minden vagyok és semmi sem.

Más számára nem létezem.

Te mondd meg, te mondd meg nekem,

Hogy álruhám milyenné tegyem.

Lehetek kislány, ki mackóval a kezében

Gyerekes dolgokat művel a pillanat hevében.

Lehetek kamasz, ki a szobában ül,

És vár, míg a vita elcsendesül.

Lehetek lány könyvvel az ölében,

Ki látja a betűket, de más jár az eszében.

Lehetek fiatal csípős, éles nyelvvel,

Kit éjszakánként alkohol és dohány szaga nyel el.

Lehetek nagylány, kinek az élet meg nem árt,

S aki megbántotta, annak megbocsát.

Lehetek vad, éhes és szomjas

Egy másik világra, mely kevésbé borzalmas.

Lehetek nyugodt és elégedett,

Ki a világ baján már csak unottan nevet.

Lehetek felnőtt, kit minden éjjel

Megáld az Isten tűzzel s kéjjel.

Lehetek szent, s hajthat az a vágy,

Hogy mást ne lássak, csak a Bibliát.

Lehetek bűnös, gyarló, önző ember,

Hazugságba gabalyodva, de azt is jó kedvvel.

Lehetek mindegyik, s lehetek egyik sem,

Vátoztass meg, ha ilyennek nem tetszem.

Minden vagyok és semmi sem,

Tégy olyanná, amilyenné kívánsz,

Kezedbe adom életem,

És én követlek majd szótlanul s némán.

Flesh and bone

I am flesh and bone

I fall and break

Nothing can change my role

And the fact that I’m a freak.

Trademarks and labels

Covering my skin

All the empty cradles

Points at our sins.

Suffocating rules

Of how to live a life

Written by fools

Causing such a strife.

Breathing and springing

Till this world collides

Leaving no trace

No sing about our lives.

I am flesh and bone

Mortality haunts my dreams

Reality has been shown

It far worse than it seems.

But you shall not fear

For I am here with you

Seize all of your will

And that will guide you through.

Loosen and strengthen

All you have inside

Destroy your kingdom

What was made of pride.

Az ígéret

Manapság az emberek hadilábon állnak az ígéretekkel. "Megígérem" - mondják sokan, aztán mégsem tartják be. A másik pedig megsértődik, vagy magában örlődik, mintha nem is fájna neki annyira. Azt hiszem, erre van megoldás.
Vanak tipikusan azok az emberek, akik ígérgetnek fűt meg fát, de az esetek nagyobb részében mindenki tudja, hogy úgysem tartják ezt be. Vannak olyanok, akik azt mondják, nem ígérnek semmit, de bízom bennük, és tudom, nagy valószínűséggel be fogják tartani, amit előzőleg ígértek nekem.

Az ígéretnek súlya van. Nehéz. Ott csücsül a vállamon, mint egy kis kobold, addig, míg nem teljesítem az adott feladatot.

Ha ígérek valamit, könnyebb azt modani, nem ígérek semmit, így jogosan feltételezem a másikról, hogy ő is számba veszi azt a lehetőséget, hogy mégsem teljesül az, amit szeretne. A mérleg kétfelé billenhet, mégha én titkon tudom is, hogy biztosan be fogom tartani az ígéretemet. Megmarad a szabadságom, hogy dönthetek, hogy rajtam áll. Nem érzem megbéklyózva magam, nem érzem az ígéret súlyát, nem nyomaszt. Ha viszont azt mondom, igen, biztosan így lesz, ahogy szeretnéd, akkor a fejem felett fog lebegni a gondolat, hogy miért ígértem meg, annyira nincs arra szükségem, hogy bárkinek bármit is teljesítsek, csak nyűg, csak teher.

Tehát ha lehet, én nem ígérek semmit, de azt biztosan be is tartom. És másoktól is ezt várom el, hiszen nem szertnék emiatt álmatlan éjszakákat. Ti mit gondoltok?

Nightwish koncert 2015.december 12. szombat

Életem második Nightwish koncertje. A téli hideg ellenére azt hiszem bent mindenki felmelegedett, a srácok ismét hatalmas bulit csináltak. Jöjjenek a részletek :)
A nagybátyámmal, Marcival felkerekedtünk, és Miskolcról nekivágtunk Pestnek. A kialvatlanságot próbáltam legyőzni, tudtam, hogy egy koncerten nincs mese, ugrálás van.
Az Aréna Plázában megittunk egy kávét, ez némileg felfrissített, de az a rengeteg ember kicsapta kissé a biztosítékot.
Marci belém tuszkolt kettő sajtburgert, még szerencse, hiszen igen leugráltam később.

Két előzenekar játszott:a szintén finn Amorphis és a svéd Arch Enemy. Az Amorphis kellemes meglepetés volt számomra, ugyan hallottam már tőlük dalokat, de élőben hallani őket élmény volt. Az énekes hangja előtt le a kalappal, és a nézők kezdeti passzivitása ellenére sem lankadt a színpadi mozgás, látvány. Még Marco Hietalával is énekeltek egy közös dalt. Kitettek magukért a fiúk :)

Az Amorphis koncertje végére már megjelentek az illuminált állapotban lévő emberek, így az Arch Enemy kezdésekor már kijöttem a tömegből, és hátrébb álltam. Mivel kiemelt állóhelyen voltunk, onnan is jól láttam.

Az Arch Enemy már a vadabb kategóriába tartozik. Új énekesnőjükkel, aki úgy rázta a kék haját, mint aki színpadra született, nagy bulit csaptak. Körülöttem az elvetemültebbek már headbangelésbe is kezdtek, a szolidabbak, akik a Nightwish várták már nagyon - mint én - csendesen hallgatták a koncertet. Néhányan csak a fejükkel bólogattak vagy épp a lábaikkal doboltak. Az énekeső elképesztően tudott hörögni, és az volt a hihetetlen, hogy utána emberi hangon meg tudott szólalni..

Az Arch Enemy után már mindenki tudta, hogy az est fénypontja következik, így egy emberként vonult ki a tömeg inni és a mosdóba. Visszaérkezve Marci beállt hátulra, én meg reméltem, találok valakit, aki szintén egyedül van, és akivel tudok ugrálni.

Így találtam rá Fannira, akinek ez volt az első Nightwish koncertje, és Dávidra, aki eddig mindegyiken ott volt. Mindketten egyedül voltak, Az ilyen találkozásokban van valami varázslatos. Mindenki ugyanazért van ott, tudod, hogy már van egy közös pont az életetekben. És általános dolgokról is elkezdesz beszélni, mintha régi ismerősök lennétek.

A koncert a Shudder Before The Beautifullal kezdődött, csakúgy, mint nyáron. Tökéletesen rá tudtunk hangolódni a zenére, feloldódtak a gátlások. Játszották továbbá a Yours Is An Empty Hope-ot, az Ever Dream-et, a Whismastert, a My Waldent. A While Your Lips Are Still Red hatalmas meglepetés volt, Dávid például oda is kiabálta nekem, hogy ez a kedvenc dala. Tagadhatatlanul az egyik leggyönyörűbb daluk. A közönség jobban beleélhette volna magát, de így is jó volt. Az Élan, Weak Fantasy, 7 Days To The Wolves és az Alpenglow után ismét egy nagy sikerű daluk jött, a Storytime, Hiba is lett volna kihagyni, hiszen egyik azon dalok közül, amelyik tényleg elrepít a valóságból. Ezután az I Want My Tears Back-re tombolhattunk, majd eljött az a pillanat, amit vártam, és amit nyáron nem kaphattam meg: a Nemo.

Ezután a Stargazers került sorra, amit ahhoz képest, hogy Tarja eltávozása után nem akartak többet koncerten játszani, nyáron is eljátszottak, és még sok más helyen is. De ennek csak örülni lehet, A Ghost Love Score pedig, mint mindig, hatalmasat ütött. Nem véletlenül, hiszen Floor saját bevallása szerint ez a kedvenc dala, ami emlékezteti arra, hogy mi történt vele, hogy újra lábra tudott állni és berobbani a zene világába.

A Last Ride Of The Days-t utolsó előtti-ként játszották. Zárásképpen pedig eljátszották a komplett Greatest Show On Earth-t. Itt voltak problémák, ugyanis valami hamis volt, de mindenki tartotta magát, így lehet, hogy csak az én zenész fülemet bántotta valami. Ettől föggetlenül a koncert megtette a hatását, teljes extázisban álltunk ott, mikor visszajöttek meghajolni. Elsötétült a színpad, mi pedig tapsoltunk, kiabáltunk, Dávid pedig teljes átéléssel ordította, hogy "Nem megyünk sehovaaa!". Pedig menni kellett, bánatunkra nem jöttek vissza :(

A koncertek jól szervezettek voltak, a vetítés látványos volt. Az sem volt baj, hogy nem volt teltház, volt helyünk, nem fulladtunk meg egymástól. A magyar közönség elég sajátos, nem egy emberként mozog, hanem néha gondol egyet, tombol, aztán lenyugszik. De hát ilyenek vagyunk mi, magyarok. Hiányolok egy olyan koncertet, mint amilyen az Imaginaerum World Tour koncertfelvételén szerepelt a Weckenben. Majd egyszer :)


Innen üzenem Fanninak és Dávidnak, hogy ha valamilyen csoda folytán ide tévednek, örülök, hogy megismertem őket! :)

Ennyi lenne mára, szép napot és csodás koncerteket mindenkinek! :)

Péntek esti vegetáláshoz

Jó zenehallgatást mindenkinek. A szombat esti (december 12.) Nightwish koncertről részletes beszámolót hozok majd :)

Desperately trying to make things worse

Why the heart can’t be ripped out of the chest?

Why it is supposed to feel things it shouldn’t feel?

Give me something otherwise I die,

Give me a dagger and I cut it out of my ribs.

Cage it somewhere where no one can bother it,

You shouldn’t be here with me,

Can’t you feel my senses feel nothing?

In vain had I cherished a dream about true love.

My brain has let my heart to take control,

Named it the leader of my life,

It made a mistake which cannot be forgiven.

I’m desperately trying to make things worse,

So in the end I will not feel anything,

Not even my squeezed heart in my tight chest,

Feels like someone wrings it when I am alone.

I’m just a shadow of who I was,

He came and I fell,

I can’t explain why I did it to myself.

But one thing is for sure:

He left more inhibitions that I had before;

The fear.

Give me a needle and I pierce it right through my breast,

Give me a reason, a sign to believe.

Give me a new heart and I probably

ruin it.

When the sky turns into poison green

I wandered through a little crowd,

There was no one else to blame, only myself,

To be so disrespectful towards the air,

For breathing it in so greedily.

My chest was full of darkness,

And that darkness took the chance

away from me

To do what I want, what I desire for,

I craved for some rain cooling down,

For the sun to be soft and

not to burn my white pale skin.

And then it became so sweaty,

Heavily did I take the breaths.

And then the sky turned into poison green,

I forbid you to love me;

It would be your end.

Just walk away and inhale the grey fog,

Take a deep gentle breath and walk back

along your footsteps.

Hear the voice of the sultriness,

Confetti is for your eyes and not for

your lungs.

Fireworks are for the heart,

They light up and die out,

Like all the loves of the past

of the old times,

When everything was cooler and brighter,

and the air wasn’t so close.

Még egyszer

Táncolok s szürke az ég,

Talpam alatt a föld kopár,

Csend van s kihalt a lég,

Nap vöröslik az ég fokán.

Lelkemen a gond, mint a kő,

Súlya nyomja mellkasom,

Fulladok és a fájdalom nő,

Ezt elmondani nincs több alkalom.

Kitépném helyéről szívemet,

Érzéseknek nincs helye ott,

Ma nem leszek tovább veled,

Szívem már régen elkopott.

Táncolok s szürke az ég,

Lábam alól eltűnt a föld,

Lebegek s szívem már nem él,

Gyűlölöm, mert majdnem megölt.

Testem érzi e helyet,

De nincsen többé jó vagy rossz,

Megérintelek, érzem a bőrödet,

De tudom: szívem már halott.

Járok, s a józanész vezet,

Álmodnék, de a földön maradok,

Had’ fogjam meg most a két kezed,

Rájöttem: érezni akarok.

Az idő

Az idő furcsa szerkezet,

Ez volt, mi szült, s ez lesz, mi eltemet.

S nem található két ugyanoly’ pillanat,

Ami eltelt, az a múlt, s úgy is marad.

Szürke fellegek gyűlnek most körém,

S csak egy vagyok az idő végtelen körén,

Mely sosem áll meg, nem néz vissza rám,

Csak halad egyre előre, tovább és tovább…

Jelenem egy szempillantás alatt a múltammá válik,

S jövőm tárul elém, majd az is elvirágzik.

Amit egyszer nem tettél meg, nem teheted meg soha

Ugyanúgy, mint akkor tehetted volna.

Az idő ugyan végtelen, s mégis oly’ kevésnek érzem,

Hogy megszülessek, én azt egyszer sem kértem,

S ha egyszer mégis meg kell majd halnom,

S ha fejemet örök álomra hajtom,

Kacagva mondom szemébe az időnek:

Nekem már örökre ELÉG VOLT belőled!

Az álmodozó

17 évesen az ember a gyermek- és a felnőttkor között lebeg valahol. Valahol a semmiben, amit muszáj átvészelni valamilyen módon. Számomra ez a fantázia, az álmodozás világa. A zene, amit hallgatok, a versek, amiket írok és a saját képzeletem. Mindenkivel megesik, hogy a tanórából kiesik 10 perc, mert elkalandozott, vagy anélkül megy az utcán, hogy felfogná, mi is folyik körülötte. Mintha egy másik világban lenne, mint mikor egy jó könyvet olvasunk. Nem azt mondom, hogy nem törődöm azzal, ami körülöttem zajlik. Pontosan azért kell néha a saját kis birodalmamba menekülnöm, mert túlságosan is hatással van rám a környezetem, és néha tehernek érzem.



Ebben a blogban a saját írásaimat, élményeimet szeretném megosztani mindenkivel, és remélem, segítséget tudok nyújtani a hasonló gondolkodású, hasonló problémákkal küzdő fiataloknak.



A Himnuszommal zárnám a bemutatkozásomat, a kedvenc zenekaromtól, ami segít kiszakadnom a világból, ha arra van szükségem. Ami megmozgat kívül-belül, és nem létezik más, csak a zene, a dal meg én.



Legyen szép napotok! :)