Az idő furcsa szerkezet,
Ez volt, mi szült, s ez lesz, mi eltemet.
S nem található két ugyanoly’ pillanat,
Ami eltelt, az a múlt, s úgy is marad.
Szürke fellegek gyűlnek most körém,
S csak egy vagyok az idő végtelen körén,
Mely sosem áll meg, nem néz vissza rám,
Csak halad egyre előre, tovább és tovább…
Jelenem egy szempillantás alatt a múltammá válik,
S jövőm tárul elém, majd az is elvirágzik.
Amit egyszer nem tettél meg, nem teheted meg soha
Ugyanúgy, mint akkor tehetted volna.
Az idő ugyan végtelen, s mégis oly’ kevésnek érzem,
Hogy megszülessek, én azt egyszer sem kértem,
S ha egyszer mégis meg kell majd halnom,
S ha fejemet örök álomra hajtom,
Kacagva mondom szemébe az időnek:
Nekem már örökre ELÉG VOLT belőled!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése