Péntek esti vegetáláshoz

Jó zenehallgatást mindenkinek. A szombat esti (december 12.) Nightwish koncertről részletes beszámolót hozok majd :)

Desperately trying to make things worse

Why the heart can’t be ripped out of the chest?

Why it is supposed to feel things it shouldn’t feel?

Give me something otherwise I die,

Give me a dagger and I cut it out of my ribs.

Cage it somewhere where no one can bother it,

You shouldn’t be here with me,

Can’t you feel my senses feel nothing?

In vain had I cherished a dream about true love.

My brain has let my heart to take control,

Named it the leader of my life,

It made a mistake which cannot be forgiven.

I’m desperately trying to make things worse,

So in the end I will not feel anything,

Not even my squeezed heart in my tight chest,

Feels like someone wrings it when I am alone.

I’m just a shadow of who I was,

He came and I fell,

I can’t explain why I did it to myself.

But one thing is for sure:

He left more inhibitions that I had before;

The fear.

Give me a needle and I pierce it right through my breast,

Give me a reason, a sign to believe.

Give me a new heart and I probably

ruin it.

When the sky turns into poison green

I wandered through a little crowd,

There was no one else to blame, only myself,

To be so disrespectful towards the air,

For breathing it in so greedily.

My chest was full of darkness,

And that darkness took the chance

away from me

To do what I want, what I desire for,

I craved for some rain cooling down,

For the sun to be soft and

not to burn my white pale skin.

And then it became so sweaty,

Heavily did I take the breaths.

And then the sky turned into poison green,

I forbid you to love me;

It would be your end.

Just walk away and inhale the grey fog,

Take a deep gentle breath and walk back

along your footsteps.

Hear the voice of the sultriness,

Confetti is for your eyes and not for

your lungs.

Fireworks are for the heart,

They light up and die out,

Like all the loves of the past

of the old times,

When everything was cooler and brighter,

and the air wasn’t so close.

Még egyszer

Táncolok s szürke az ég,

Talpam alatt a föld kopár,

Csend van s kihalt a lég,

Nap vöröslik az ég fokán.

Lelkemen a gond, mint a kő,

Súlya nyomja mellkasom,

Fulladok és a fájdalom nő,

Ezt elmondani nincs több alkalom.

Kitépném helyéről szívemet,

Érzéseknek nincs helye ott,

Ma nem leszek tovább veled,

Szívem már régen elkopott.

Táncolok s szürke az ég,

Lábam alól eltűnt a föld,

Lebegek s szívem már nem él,

Gyűlölöm, mert majdnem megölt.

Testem érzi e helyet,

De nincsen többé jó vagy rossz,

Megérintelek, érzem a bőrödet,

De tudom: szívem már halott.

Járok, s a józanész vezet,

Álmodnék, de a földön maradok,

Had’ fogjam meg most a két kezed,

Rájöttem: érezni akarok.

Az idő

Az idő furcsa szerkezet,

Ez volt, mi szült, s ez lesz, mi eltemet.

S nem található két ugyanoly’ pillanat,

Ami eltelt, az a múlt, s úgy is marad.

Szürke fellegek gyűlnek most körém,

S csak egy vagyok az idő végtelen körén,

Mely sosem áll meg, nem néz vissza rám,

Csak halad egyre előre, tovább és tovább…

Jelenem egy szempillantás alatt a múltammá válik,

S jövőm tárul elém, majd az is elvirágzik.

Amit egyszer nem tettél meg, nem teheted meg soha

Ugyanúgy, mint akkor tehetted volna.

Az idő ugyan végtelen, s mégis oly’ kevésnek érzem,

Hogy megszülessek, én azt egyszer sem kértem,

S ha egyszer mégis meg kell majd halnom,

S ha fejemet örök álomra hajtom,

Kacagva mondom szemébe az időnek:

Nekem már örökre ELÉG VOLT belőled!

Az álmodozó

17 évesen az ember a gyermek- és a felnőttkor között lebeg valahol. Valahol a semmiben, amit muszáj átvészelni valamilyen módon. Számomra ez a fantázia, az álmodozás világa. A zene, amit hallgatok, a versek, amiket írok és a saját képzeletem. Mindenkivel megesik, hogy a tanórából kiesik 10 perc, mert elkalandozott, vagy anélkül megy az utcán, hogy felfogná, mi is folyik körülötte. Mintha egy másik világban lenne, mint mikor egy jó könyvet olvasunk. Nem azt mondom, hogy nem törődöm azzal, ami körülöttem zajlik. Pontosan azért kell néha a saját kis birodalmamba menekülnöm, mert túlságosan is hatással van rám a környezetem, és néha tehernek érzem.



Ebben a blogban a saját írásaimat, élményeimet szeretném megosztani mindenkivel, és remélem, segítséget tudok nyújtani a hasonló gondolkodású, hasonló problémákkal küzdő fiataloknak.



A Himnuszommal zárnám a bemutatkozásomat, a kedvenc zenekaromtól, ami segít kiszakadnom a világból, ha arra van szükségem. Ami megmozgat kívül-belül, és nem létezik más, csak a zene, a dal meg én.



Legyen szép napotok! :)